Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Civil Fórum cikk

2009.12.29

„Utóvégre lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos kerteken.” – ezt a kodályi gondolatot választotta mottóul a Talizmán Népzenei és Kulturális Egyesület. A név mögött a Sűrű Rántás Népzenekör és a hozzájuk tartozó zenepedagógusok, szülők, zenészek állnak. Takácsné Pollák Ritával, az egyesület elnökével és a népzenekör vezetőjével beszélgettünk egyesületükről, a zenetanulásról.

Aki hallja, látja őket, megérintődik. Harminc gyerek, fiatal ragyogó arccal muzsikál, énekel, vendégeik megunhatatlanul ropják a táncot. Ők a Sűrű Rántás Népzenekör.  Immár öt éve működnek, körük folyamatosan bővül. Valami olyat élnek elénk, ami mára eltűnt a világból. Számukra a népzene nem ápolandó hagyomány, hanem közösségteremtő szórakozási forma. Ahogy korábban a zene és a tánc a faluközösség életének tartozéka volt, úgy része a Sűrű Rántás életének is. A muzsikálás közösség, szórakozás, tánc és zene. A népzene azért kiváló eszköze ennek, mert ez a szívünkben van – vallja Rita. A klasszikus zenéhez is könnyebben eljutunk, a népdalok a fülünkben csengenek, a sok játék, a tánc élővé teszik.

Hogyan jött létre a zenekar?

Rajkán tanítottam népzenét a zeneiskolában. Tanítványaimból létrehoztunk egy kis zenekart, és nyáron tábort szerveztünk. Hozzánk csapódtak népzenész ismerőseink gyerekei, barátai. Húsz gyerek vett részt végül a táborban. Olyan közösségre vágytunk, ahol a gyerekek együtt muzsikálnak.  A játék volt a cél, nem a tanulás. Azt vettük észre, az első nap folyamatosan kilenc órát zenéltünk. Ezt ők kezdeményezték. Ráérzetek a muzsika ízére. Élvezték, hogy együtt muzsikálnak. Így ment egész héten. Meglepődtünk, hogy a hét végére milyen óriási zenei anyagot megtanultunk. A húsz gyerek folytatni akarta. A nevünket a férjem adta, „sűrűn ráncigálják a vonót” – így lettünk Sűrű Rántás”.

Sugárzik a gyerekekről, mennyire szeretik a zenét és a táncot. Hogy sikerült ezt elérni?

Abban hiszek, ha én szeretem a népzenét és szeretem a gyerekeket, és ők is kötődnek hozzám, akkor megszeretik, ami nekem fontos. Ez egy háromszög. Elengedhetetlen a hitelesség, ne csak eljátssza a tanár és a szülő a zene szeretetét. A bizonytalanságot, képmutatást nagyon megérzi a gyerek. Ha a szülők például vitatkoznak, kell-e a zene, akkor a gyerek is fél gőzzel csinálja. A kedvetlenség gyakran vezethető vissza tanári hibára. Általában akkor kell erőltetni, ha rossz a tanár. Alapkövetelmény, hogy nem szabad elvenni az önbizalmát. Az én vesszőparipám, ha már van két hangszeres gyerek, akkor összerakom őket. Sokkal nagyobb öröm ketten együtt zenélni, mint egyedül gyakorolni.

Olyan szinten zenélnek, ami biztosan rengeteg tanulást kíván. Mennyire kényszer a gyakorlás?

A képzés során a gyerek eljut egy szintre, amikor már azt érzi, valami nagyszerű születik, és dönt, hogy ezt akarom csinálni. A lányom Rita, aki az idén országos versenyen nyert hegedűvel, hetedikes koráig erős ráhatással gyakorolt. Amióta igénye van rá, négy-öt órát gyakorol naponta. Belsővé vált a kényszer, az ember érzi, nem megy anélkül.

Meddig mehet el a szülő az erőltetésben?

Tagadhatatlan, hogy vannak időszakok, amikor kell a szelíd erőszak a szülő részéről. Itthon úgy szoktunk fogalmazni, olyan a zenetanulás, mint a vitamin. Be kell venni és egészségesebb az ember tőle. A „kell” ott van. Berci, a hetedikes fiam is a „szülői kényszer áldozata”. Naponta fél óra gyakorlás neki is kötelező, többet nem merek kérni tőle. Az óráimon nem próbálom megmagyarázni tanítványaimnak, milyen jó nekik, hanem inkább biztatom, majd csak eltelik ez az óra.

A Sűrű Rántásban többségben vannak a lányok.

Valóban, alig van az együttesben fiú. Nem kellene, hogy így legyen. A férfihez alapvetően hozzátartozik a vezetés. A zenekarokban jellemzően a prímás férfi. Moldvában, ahol házaspárok zenélnek együtt, mindig a férfi vezet, a nő szelíden, alázatosan kíséri. Nálunk furcsa, hogy ennyi lány tanul, ugyanakkor nem szabad nemhez kötni. A fiúkban dolgozó erős ellenállás talán társadalmi beidegződés is. Az az általános felfogás, hogy a zene nem a fiúknak való, ők inkább focizzanak. Aztán azt látom, hogy amit a fiúk megtanulnak, abban magasan megverik a lányokat. Nagy kár, hogy így alakult a közvélekedés.

Neked milyen érveid vannak a zenetanulás mellett?

Bátran merem mondani, a művészetek az összes képességet jobban fejlesztik, mint akár a matematika. A zenében fantasztikus logika van. A szolfézst is a logikus összefüggések felismertetésével tanítom. Nálam a szolfézs gondolkodtató feladat. Ugyanakkor élmény is, ami a száraz matematikapéldáról nem igazán mondható el.  A Bartók iskolában végeztem kísérleteket. Logikai példákat adtam fel a matek és ének tagozatosoknak és az eredmények jobbak voltak az énekeseknél. A rajzra való hatás is elképesztő.

Mennyire kell a tehetség a hangszer elsajátításához?

Nem osztom azt a tanári felfogást, mely abból indul ki, mennyire tehetséges egy gyerek. Minden gyerekből lehet népzenészt csinálni. A zenei hallás nagyszerűen fejleszthető, a fül gége szinkron kialakítható. Erre nagyon sok példát tudnék hozni. Sokat kell énekelgetni és meg kell szerettetni az éneklést. Az sem baj, ha az anyuka nem énekel tisztán. Az óvodában azonban kívánatos lenne, ha az óvónők tisztán és a gyerekeknek megfelelő hangmagasságban énekelnének, mert a felnőttnek kényelmes hangmagasság nagyon sokat tud rontani a vele született halláson is.

Te hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

Be kell vallanom, amatőr módon tanultam a zenélést, még zeneiskolába sem jártam. Számomra az is nagy kérdés, mi a fontos. Engem a falu kántora tanított. Ezek a kántortanítók nagy értéket tudtak a falusi gyerekek kezébe adni. A falu mindenesei voltak, a kántorkodás mellett ők tanítottak hangszereket, vezettek énekkart, zenekart.

Együttesetekben kicsi nagy együtt muzsikál. Ennyi résztvevővel hogyan működhetnek a próbák?

Szombatonként vannak a próbáink Levélen. Mindenki ott van, kezdők és haladók egyaránt és az énekesek is, akikkel egy idő óta Szélesné Bea foglalkozik. Csoportokban próbálunk, a szinteknek megfelelően. A kicsik nincsenek meg a nagyok nélkül, óriási motiváció számukra, hogy látják, hova lehet eljutni. Ezért szeretem a csoportos oktatást, mert a gyerekek egymástól kedvet kapnak, de a tanításukra külön figyelmet kell fordítani. Három szinten megy a tanítás, mindenkinek külön órája van. A végén összpróbát tartunk. Egymást is tanítják a gyerekek, gyakorta a családon belül. Kimerítő, de nagyon jól bírják. Ha a gyerek valamit szeret, nem kell félni, hogy megterhelő számára.

Hol és mivel hallhatunk Benneteket a jövő évadban?

Felfogásunkhoz hűen a táncházi muzsikálást folytatni fogjuk. Ott élhető meg a leginkább, a zene-tánc-szórakozás-közösség összetartozása. Legnagyobb tervünk, a szigetközi hagyományok feldolgozása, ezt a Kislaptáros Együttessel együtt végezzük. Jelenleg egy szigetközi lakodalmas anyagait gyűjtjük és tanuljuk. Arra gondoltuk, ezt bábokkal és élő szereplőkkel fogjuk bemutatni. Népmesék dramatikus feldolgozására is gondoltunk. Itt is a helyi mese- és mondakincsre összpontosítunk.